SZÜLETÉSTÖRTÉNET

2009. november 19-én csütörtök éjjel 1 órakor arra ébredtem hogy görcsöl a pocakom. Egy idő után elkezdtem mérni az időt és megfigyeltem, hogy ha nem is pontosan de kb. 10 percenként jelentkeznek a fájdalmak. Beültem egy kád vízbe és ott nem enyhültek hanem inkább erősödtek a fájások és sűrűbben is jöttek. Hajnalban amikor felkelt a párom szóltam neki hogy ma ne menjen messzire a cégnél, lehetőleg a városban adjanak számára munkát mert lehet hogy ma szülünk. Átnéztem még egyszer a kórházi pakkomat hogy megvan-e minden, aztán lezuhanyoztam és felöltöztem. Nagyon rendszertelenül jöttek a fájások, hol 5 és 15 perc között ezért elég bizonytalan voltam hogy induljunk-e a kórházba vagy se. Mindenki azt javasolta inkább menjünk be nehogy felgyorsuljanak hirtelen a folyamatok. Elindultunk reggel 8 körül de még Péten felszedtük a mamát mert mindenképpen ott akart lenni. Editke a szomszéd szülésznő fogadott minket a szülészeten, mert még előtte telefonált neki a párom hogy mit csináljunk, így tudta hogy megyünk. Egy orvos megvizsgált és közölte hogy még nincs nyitva a méhszáj, de azért rátettek az NST-re ami valóban kimutatta a fájásokat de mivel rendszertelen volt így ezeket úgy nevezik jóslófájások. Nem is ugrott meg olyan nagyon a görbe mint a rendes fájásoknál. Kérdezték hogy szeretnék-e bent maradni, de úgy döntöttem inkább hazajövök. Sajnos a fájások egyáltalán nem szűntek. Már nagyon fáradt voltam mert egész héten alig aludtam valamit. Péntek éjjel már annyira ki voltam hogy mégis úgy döntöttem menjünk be mert már nagyon nem bírom, hátha megindítják a szülést és akkor nem kell tovább szenvednem. Reggel fogtuk magunkat és újra jelentkeztünk a kórházban. Editke ma szabadnapos volt, de beszólt a kollégáinak hogy megyünk. Egy aranyos szülésznő fogadott, átöltöztem hálóingre és feltett a gépre. Később egy orvos is megvizsgált hogy a méhszáj hogy áll. Azt hittem meghalok annyira fájt, de legalább már valamennyire nyitva volt a méhszáj úgyhogy végre elkezdődött valami. Átköltöztettek egy szobába ahol olyan 3 óra körül már kezdtek egyre jobban sűrűsödni a fájások és a szobatársaim noszogattak hogy most már kéne szólni a szülészetre mert úgy látják nagyon oda vagyok és sokszor alig telik el pár perc újra látják torzulni az arcomat. Jött egy nővér és átkísért a szülőszobára. Már 4 cm-re voltam nyitva. Ez a vizsgálat iszonyatos amikor a méhszájat nézik.
Újra a gépre kerültem aztán 6 óra körül elkezdték az előkészítést a szüléshez. Eszembe jutottak a szülőpoziciók és amit az Editke is mondott hogy egyenes hát széles terpesz a legjobb ilyenkor és próbáltam így tenni. Egyszer csak jöttek értem és felkerültem az ágyra. Ott sokkal rosszabb volt. Amikor már nem kellett gépen lenni Marcsi a szülésznő kérdezte hogy szeretnék-e a labdán ülni én pedig egyből rá is csaptam az alkalomra mert hallottam hogy 10 nőből 9-nek bejött már. Jobbra számítottam de mindenesetre az ágynál jobb volt az biztos. A végefelé már annyira egybefolytak a fájások, annyira ki voltam merülve hogy a légzésre sem mindig tudtam odafigyelni. Az utolsó fájásoknál már a hangomat sem tudtam annyira visszatartani. Amikor bejött az orvos szólt is hogy ne kiabáljak mert ezzel csak a környezetemet és magamat készítem ki. Igaz akkor már az ágyon voltam megint ahol mint előbb írtam nehezebben lehetett elviselni az egészet. Az erős fájásoknál szólt a szülésznő hogy most már elkezdhetem nyomni ha jön a tolófájás. Bele kell nyomni a babát a szülőcsatornába. Nem tudom mennyi idő telt el de egyszer csak felkiáltott hogy ott a kis hajas fejecskéje majd odarohant a telefonhoz hogy szóljon a dokinak helyzet van. Közben megbeszéltük hogy amikor kér valamire akkor teljesítsem, mert akkor hamar fogunk végezni. Amikor meghallottam hogy ott a fejecskéje én is arra gondoltam hogy akkor nemsokára vége és gondoltam most beleadok apait-anyait, és annyira akartam hogy tényleg úgy éreztem hogy hirtelen valami nagy erő szállt meg. Még szinte ki sem mondta a szülésznő hogy mit szeretne én már csináltam is, ha nyomni kellett nyomtam mint az atom. Szinte égett alul mindenem és szúrt, azt hittem szétszakadok de az egyik hatalmas nyomásnál kicsusszant az én kisfiam. Picit megtörölgették és bebugyolálták hogy rátehessék a mellemre. Megláttam a kis pofikáját és úgy éreztem ennél már soha nem leszek boldogabb. Gyönyörű volt és az ENYÉM! Nem szívesen engedtem el magam mellől de muszáj volt. A másik szülésznő szólt apukának hogy bejöhet megnézni a kisfiát. A másik szobában voltak nem láttam semmit a paravántól de hallottam őket, nagyon rossz volt hogy nem lehetek ott és nem örülhetünk együtt ennek a kis csodának. Engem ugyanis közben varrtak össze. Nagyon sokáig csinálta az orvos és eléggé fájt is. Egyfolytában dünnyögött, hogy olyan mintha vajat varrna. Meg is beszélték a szülésznővel hogy a sok vizsgálat miatt lehet pedig ők nem is voltak vele tisztában hogy pl. mennyiszer ultrahangoztak hüvelyen át. Már nagyon vártam hogy készen legyünk és újra láthassam a kis szerelmemet. Hamarosan ki is toltak hozzá apája és a mama már ott voltak mellette az inkubátornál. Kicsit engedték nézegetni aztán én visszakerültem a szülőszoba melletti vajúdóba ahol rátették a cicimre a kis drágámat. Csodájára jártak a szülésznők, mert úgy szopizott mint a gép. Annyira büszke voltam rá. Kb. 11 óra volt amikor elszakítottak tőle mert újra költözés volt. Vajúdóból a kórterembe kerültem egy ötágyas szobába 3 másik lány mellé. Az élmények és az iszonyatos meleg miatt szinte semmit nem aludtam, pedig gyakorlatilag 44 órát vajúdtam azt hittem úgy fogok aludni mint akit fejbe csaptak. Kavarogtak bennem a gondolatok mit csinálhat most az én kisfiam és hogy jól bánnak-e vele, alszik-e vagy sír. Másnap reggel 5-kor keltettek bennünket, mondták hogy 6 körül kitolják a babákat. Olyan fájdalmaim voltak hogy képtelen voltam kikelni az ágyból 6-ra. Lelkiismeret furdalásom volt, de képtelen voltam megmoccanni is mert ahogy egy centit mozdultam pokoli fájdalmat éreztem a derekamban és az egész alsó felemben. Szerencsére behozták hozzám a picit hogy rá tudjam tenni a cicire. A csecsemősnővér mondta hogy délig ha összeszedem magam akkor velem lehet egész nap. Nem voltam egyáltalán jól, de erőt vettem magamon mert nem akartam külön lenni tőle. Kicsit bénáztunk de a lényeg hogy velem volt és magamhoz ölelhettem, néztem ahogy szuszog mellettem vagy a kerekes kiskocsiban. Volt hogy csak feküdtem mellette, majd leragadt a szemem de csak gyönyörködtem benne, nem bírtam betelni a látvánnyal. Szavakkal nem lehet kifejezni mennyire szeretem az én kis manómat ez egy földöntúli érzés. Az én kisfiam pedig meghálálja azt hogy ilyen sokat szenvedtem érte, és hogy ennyire szeretem mert egy angyali teremtés, csoda jó baba, nagyon büszke vagyok rá.