Hát ez gyorsan ment. Ma egész nap Bogyóra gondoltam.
Nem mintha ezelőtt nem ezt tettem volna. :-)
Reggel még mindig egy kicsit fura volt, egy nap kellett ahhoz hogy átértékeljek magamban dolgokat, és felfogjam hogy nem minden gyerek egyforma, még akkor sem ha egy és ugyanazon szülőtől származik, a nemnek pedig végképp nincs köze a természetéhez.
A titkos vágyam meg hogy a báttyó mellé hugica is kerüljön később is teljesülhet, a szeretetem pedig megoszlik közöttük, hiszen a "váratlanul előficcent kuki" miatt nem változott semmi abból amit Bogyó iránt érzek.
Azon kaptam magam hogy észre sem veszem és spontán fiamnak szólítom. :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)









1 megjegyzés:
Én egyszer fiamnak szólítottam Izust!:)Mi sokáig azt hittük fiú,persze mindegy volt nekünk:)Ráadásul Iza tiszta apja...remélem idővel ezt kinövi!
További szép pocakosodást!!!!
Megjegyzés küldése