Pesti út

Nagy dologra vállalkoztunk. Vonattal felmentünk pestre az unokatesókat meglátogatni.
Még este összepakoltam a cuccokat amiket vittünk, kikészítettem a ruháinkat. 8-ra kértük ide a taxit ami kivitt az állomásra bennünket. Kicsit késésben voltunk ezért siettem nehogy lekéssük a vonatot. A barátnőmmel meg volt beszélve hogy ők is azzal jönnek, direkt miattunk mert egyébként busszal szoktak utazni. Azért bennem volt a félsz hisz soha még így nem utaztam egyedül vele ilyen hosszú útra.
Szegénykém biztos meg is érezte hogy feszült vagyok. Az öltözésnél már kezdett hisztizni. Szeret sétálni de ez a sok gönc és az öltözés a halála. Persze nem sír csak morog és elégedetlenkedik hogy már megint sapka kell meg sál, kényelmetlen ülésbe kell ülni. Kétszer meg is történt amitől féltem hogy visszanyelt (könnyét vagy kaját még mindig nem derült rá fény) és olyankor iszonyatosan tud sírni. Ez az egy dolog van amikor a hangját is lehet hallani. Már úgy voltam vele hogy nem is megyünk sehová, gyorsan kikaptam másodjára is az üléséből és vígasztalgattam. Közben néztem az órát hogy mindjárt itt a taxi és még mindig nincs megmelegítve a vize. A termoszt azt sem tudtam hol van. Szerencsére hamar megnyugodott és visszatettem újra a hordozóba. Kitettem a levegőre gondoltam ott jobban megnyugszik a hűvösben, talán el is alszik hamarabb.
Szerencsére mire jött a taxi megmelegedett a víz is gyorsan felkaptam a táskát meg a hordozót és beültünk. Az állomáson megvettük a jegyet és kimentünk a padokhoz. Lassan megérkeztek Erikáék is. A vonat egy pár percet késett, gondoltam ez is jól kezdődik, majd szépen le fogjuk késni a csatlakozást.
A vonaton egy nagyon meleg kabinba terelt minket a kalauz néni úgyhogy levettük a sok göncöt és egy szál rugiban csücsült Miló a hordozóba. A vonaton utaztak 14-15 év körüli lányok akik ahányszor elmentek a kabinunk mellett vigyorogva és jajjongva csodálták az én gyönyörűségemet. Mondtam is Milónak hogy ne csajozzon, korai még, pláne ilyen vén tyúkokkal. :-)
Hamarosan be is aludt. Akkor meg azon aggódtam hogy ha végig alussza az utat és Kelenföld előtt elkezdem öltöztetni sírni fog hogy éhes. Aztán szerencsére Dzseni a barátnőm kislánya tett róla hogy felébredjen Miló magától mert elkezdett csörögni-zörögni, úgyhogy gyorsan meg is csináltam a kajáját. Volt még bőven időnk a büfire is. Kelenföldön leszálltunk, közben néztem az órát hogy talán már elment a csatlakozásunk. Valami felépítmény is éktelenkedett a peronon nem is lehetett látni tőle semmit. Elindultam rossz irányba mikor is feltűnt hogy arrafelé nincs semmi visszafordultunk az ellenkező irányba. Végül bemondták hogy az 5. vágányra érkezik egy percen belül a vonatunk mi pedig pont ott kolbászoltunk fel és alá.
Le is tettem gyorsan a hordozót mert baromi nehéz volt. Felszálltunk ott a vonatra ahol éppen kinyílt az ajtó mivel a tesóméknál már jöttek elénk így nem kellett azzal számolni hogy a vonat elejére vagy végére szálljunk fel.
10 perc alatt ott is voltunk, nem kellett vetkőzni sem a vonaton, épp csak a sapit vettem le meg egy picit megbontottam a kabátját. Erre a 10 percre felesleges lett volna. Robi jött elénk a barátnőjével, ketten elkapták a hordozót és már ott is voltunk a háznál. Mindenki megcsodálgatta Milót, kézbe vették, babusgatták. Néha vigyorgott, néha egy kicsit picsogott, mert idegen volt neki a környezet és a sok idegen ember. Én elszaladtam egy másfél órára azalatt egy nagyot aludt. Közben megjött Vivien a suliból meg a tesóm is végzett a munkahelyén így ők is láthatták egy picit mert utána már lassan indultunk vissza. A kocsiban végig aludt, Inotán ébredt fel egy picit de visszaadtam a cumiját és aludt tovább. Fél 7 előtt nem sokkal értünk haza, még apa előtt befutottunk. Ugyanis apának nem mertem elmondani hogy mire készülünk mert el sem engedett volna, de ha mégis akkor kb. százszor telefonált volna hogy hol járunk és minden rendben van-e. Extra aggódós tipus. Szerencsére nagyon ügyesen megoldottunk mindent úgyhogy megvolt az első hosszú utunk vonattal, egyedül. :-)